A hazai pipázásról és dohányokról szóló cikksorozat előző részében bemutatásra kerültek a kezdeti időktől a II. világháborúig terjedő időszak termékei és azok fejlődése. Egy évszázad alatt legalább négyszázféle szívnivaló közül választhattak a magyar pipások. A modern kor új terméke, a cigaretta erősen visszaszorította a nyugodt átszellemülést megkívánó és viszonylag hosszan tartó szivarozást és pipázást. A még megmaradt fogyasztók ízlése is változott, a nyers dohányok felől eltolódott az aromás, illatosított fajták felé. Ugyan a kereslet egyre csökkent, de azért még mindig tizenháromfélét gyártottak 1945-ig. Mint minden más területen, úgy itt is az új kor vetett véget a korábbi bőségnek és színvonalnak.

1945 előtt a dohányzásnak bármelyik módját is élvezte valaki, bőséges termékkínálatból válogathatott. Érthető módon a háború okozta nehézségek és pusztítások az egész iparágra kihatottak, nyersanyaghiány volt, így sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lehetett tartani a korábbi színvonalat.

... Európában a napóleoni háborúk után a hazatérő francia és brit katonák terjesztették el a mindaddig elterjedtebb pipázást felváltó szivarozást?

Dohánymúzeum rovatunk írásában arra tekintünk vissza, hogyan vált a dohányzás a nők körében is elfogadottá, és lett mindennapjaik része.

Honnan indult és mi is volt a leventemozgalom, amelynek népszerűsítésére külön cigarettát hozott forgalomba a Magyar Királyi Dohányjövedék? – írásunkból ez is kiderül.

Az egykori dohánytermékek változatos világában különösen érdekes terület a szopókás cigarettáké. A szopóka orosz eredetű „találmány”. Egyes források szerint az orosz katonák már a krími háború (1853–56) idején is hosszú, szopókás cigarettát szívtak.

Kevesen gondolnák, hogy volt olyan időszak, amikor Budapesten egyszerre négy dohánygyár is működött. Pedig az 1930-as években a fővárosi gyárakból került ki a forgalomba hozott dohánytermékek közel fele. A patinás gyárépületekből kevés maradt fenn méltó módon az utókornak. Cikkünkben ezek történetét elevenítjük fel.

Dohánymúzeum rovatunk Márkasztorik a múltból sorozatának friss cikke nemcsak a Munkás cigaretta történetét meséli el, hanem képet fest a második világháború utáni megváltozott világról, hiperinflációról és változó fogyasztói értékrendről is.

Szorgos női kezek éppen az évadzáró debreceni lassúsági pipaszívó versenyre készítették a standard versenypipákat, amikor Nagykőrösre érkeztünk, hogy közelebbről is megismerhessük Magyarország egyetlen pipagyárát. A Szabó Pipagyárban Szabó Balázs, a cég ügyvezetője és lánya, Szabó Csilla fogadott minket, akiktől mindent megtudhattunk a cég kihívásokkal teli sok évtizedes történetéről, a pipákról és a pipásokról.

Manapság természetesnek vesszük a dohányzás körüli hercehurcát, a folyamatos szigorításokat, tiltásokat. Nem csoda, hiszen a dohányzás káros hatásaira való felhívás és ártalmainak csökkentése nem új keletű dolog. A gyártók már viszonylag korán elkezdtek foglalkozni azzal, hogy a dohánytermékeket érő támadásokat kiküszöböljék úgy, hogy „kevésbé károsnak” hirdetett cigarettákat kínáltak fogyasztóiknak.