Közösségi média
Sztálinvárosi cigaretták
A Dohánymúzeum rovat előző részében – kicsit rendhagyó módon – a lenyűgöző történetű Csepel Művek került bemutatásra, amely csupán a róla elnevezett temérdek reklámcigaretta révén kapcsolódik a dohányzáshoz. A mostani cikk is megmarad ugyanezen a vonalon, és egy, a fanatikus szocialista iparosítási hullám ikonikus szimbólumává lett gyárváros történetén keresztül mutat be néhány helyi elnevezésű dohányterméket.
A Csepel Művek cigarettái
A sorozat eddigi részeitől kissé eltérően ebben a cikkben nem kifejezetten egykori dohánytermékekkel foglalkozunk, hanem egy nagy múltú hazai cég érdekes története kerül bemutatásra. A vállalat neve részben mégis kapcsolódik a dohányzáshoz, mert évtizedeken át annyira kiemelkedő volt, hogy még saját reklámcigarettákat is gyártatott. Ez a gyáróriás nem más, mint a Weiss Manfréd által alapított Csepel Művek, melynek értékét 1917-ben, a Monarchia második legnagyobb üzemeként 100 millió koronára becsülték, és amely fénykorában egymaga a teljes magyar GDP 10%-át megtermelte.
A vágott dohányok újjászületése
A Dohánymúzeum rovat előző négy része a cigaretta- és pipadohányok történetét mutatta be a kezdeti időktől a háborús éveken keresztül egészen a rendszerváltás idejéig. A sorozat lezárásaként nézzük meg, mi történt ezen a téren az elmúlt közel harminc évben.
A Club, a Kerti és a Sztár
A hazai pipázásról és dohányokról szóló cikksorozat előző részében bemutatásra kerültek a kezdeti időktől a II. világháborúig terjedő időszak termékei és azok fejlődése. Egy évszázad alatt legalább négyszázféle szívnivaló közül választhattak a magyar pipások. A modern kor új terméke, a cigaretta erősen visszaszorította a nyugodt átszellemülést megkívánó és viszonylag hosszan tartó szivarozást és pipázást. A még megmaradt fogyasztók ízlése is változott, a nyers dohányok felől eltolódott az aromás, illatosított fajták felé. Ugyan a kereslet egyre csökkent, de azért még mindig tizenháromfélét gyártottak 1945-ig. Mint minden más területen, úgy itt is az új kor vetett véget a korábbi bőségnek és színvonalnak.
Gomolygó kék pipafüst
A pipázás a dohányzás egyik legősibb formája. Bár kezdetben még ennél is egyszerűbben csak összetekerték a szárított dohányleveleket, esetleg más növények leveleivel vagy kukoricahánccsal burkolták a tekercset. Később jelentek meg az első kezdetleges pipák, és erre a célra a legkülönfélébb formájú és anyagú tárgyakat használták.
Háztáji cigaretták
1945 előtt a dohányzásnak bármelyik módját is élvezte valaki, bőséges termékkínálatból válogathatott. Érthető módon a háború okozta nehézségek és pusztítások az egész iparágra kihatottak, nyersanyaghiány volt, így sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lehetett tartani a korábbi színvonalat.
Szegény ember betevője: a töltött cigaretta
Az állami monopólium 1851-es bevezetése előtt a dohányosok maguk termelhették a szívni valójukat, ezt semmilyen törvény vagy rendelet nem tiltotta. Ráadásul a dohányzás ősibb formáinál – a burnótozásnál és pipázásnál – nem is okozott gondot a nyers dohány feldolgozása, szárítás után vagy porrá őrölték és tubákként felszippantották, vagy felvágva pipájukba tömték.
Régi idők importja – 2. rész
1945 előtt a magyar dohányosoknak nem lehetett panaszuk: a Jövedék bőséges hazai és külföldi termékpalettát biztosított a számukra. 1930-ban például egyidejűleg akár 450-féle dohányáru közül is választhattak. Ez az idilli helyzet azonban egy csapásra megszakadt a háború alatt és főleg utána.
Régi idők importja
Bár a magyar Dohányjövedék azon kevés intézmények közé tartozott, mely odafigyelt fogyasztóinak igényeire, elvárásaira, és igyekezett ezeket maximálisan kielégíteni, a hazai piacon folyamatosan jelen voltak külföldi termékek is. Ennek több oka is volt, igény is mutatkozott rájuk, de kezdetben elkerülhetetlen volt ilyenekkel bővíteni a hazai kínálatot.
Újjáéledt szivarjaink
A Dohánymúzeum rovat előző kettő, a szivarozás magyarországi történetét bemutató cikkével eljutottunk egészen a rendszerváltás idejéig, amikorra a hajdanán szinte végeláthatatlan termékválaszték mindössze hét fajtára zsugorodott.
Elhamvadt szivarok
szivarozás Magyarországon 1830 és 1930 között élte virágkorát. Sikertörténetének a cigaretta megjelenése és térhódítása vetett véget. A felgyorsult élet már nem hagyott alkalmat a hosszabb időt és nyugodtabb körülményeket megkívánó szivarozásnak, és a II. világháború után már ideológiai okokból sem volt praktikus a régi kort idéző, fényűzést kifejező úri huncutságnak hódolni.
Barna bőrű szivarok
A ma luxusnak számító szivarozás a dohányzás ősi formája. Az Amerikában vadon tenyésző növény füstjével a helyi őslakos indiánok ismerkedtek meg először. Az akár kétméteresre is fejlődő növény vaskos szára jó tüzelőanyagként szolgált számukra, s füstje a mocsaras vidékeken a moszkitók ellen is hatásosnak bizonyult. Az óhatatlanul belélegzett füst kellemes, bódító hatása miatt később már konkrét céllal kezdték a dohány leveleit elégetni. Pipájuk nem lévén, a szárított leveleket összecsavarták, s eleinte más növények leveleibe, főként kukoricaháncsba burkolták.
A dohányipar különc korszaka, a háború utáni évek
Cikkünkben visszakanyarodunk a magyar dohányipar történetének legkülöncebb korszakára, ami az 1946−49 közötti pár átmeneti év volt. Ekkor kezdődött meg a háború utáni újjászervezés, átalakítás, és indult az új kor, ami végleg lezárta a korábbi időszakot; a dohánytermékek külalakja, a dohányzás kultúrája ekkor teljesen megváltozott.
Dohányzás a szocializmusban
A háború után épphogy magához tért az ország, hatalmas átalakítások kezdődtek. Amit a háború nem pusztított el, azt eltörölte az új kor.
