Ha nincs Arcanum, feltehetőleg sosem kezdem a Biztosítási Szemlét bújni. El sem jutott volna hozzám, hogy még a biztosítók is bírtak magyar szaklappal. Magyarországon persze minden van és volt, amit csak el lehet képzelni: indítottak már lapot a cukoriparra, a díszmadarakra, a gombatanra vagy épp a textiltisztításra fókuszálva. Miért épp a biztosítók maradnának ki?

Viszont még ha a kezembe is akad, biztos nem kezdtem volna a dohányzásra vonatkozó részeket kutatni benne – ha nincs a lap, amit a kezükben tartanak. Mennyi váratlan tudástól vontam volna meg magam! Nem is beszélve az olvasókról.

Különösen izgalmas a történelmi változásokkal összeolvasni azt, ahogyan a cigarettáról írtak. Hogy a biztosítószakma sem lehet független az adott rendszertől, mutatta rögtön az 1961. januári beköszöntő:

„Bevételeink az elmúlt évben lényegesen meghaladták az előirányzott félmilliárdot, költséghányadunk 20 százalékos szinten mozgott. Ez a költséghányadszint olyan, amilyent egyetlen kapitalista biztosító sem egyenként, sem összevéve nem tudott és egyetlen nyugati nagy biztosító sem tud ma még felmutatni.”

A dohánnyal ez az első szám rögtön több helyen is foglalkozott. Ahogy minden mással, ezzel is termelési jelentésbe illően. Igaz, mi mást is várnánk attól, amikor a szabolcsi vezető a termelőszövetkezetek általános vagyonbiztosításának szervezéséről ír? Viszont miután évek óta írom ezeket a cikkeket, a sok túlbuzgó egészségügyi kisokos és érzékeny szociográfia után mégis megnyugtató, amikor a dohány elsősorban a dohánynövényt jelenti. Téeszes jegyzőkönyvírók, szevasztok!

Levéllemez-átütés, szemkiverés

Tudták például, hogy a dohány az egyik leginkább jégérzékeny növény? Nekem ehhez Halász Ottó hatvan évvel ezelőtti cikke kellett. Ebből kiderült, hogy a 280 szabolcsi mezőgazdasági téeszből 217-nek volt jégbiztosítása, de a legtöbben csak kettőre, a dohányra és az almára kötöttek. A fejlődést így abban látták, hogy a hatvanas évekre fordulva többen biztosítsák a kalászos és kapásnövényeket is. Ha nem annyira jégérzékenyek, hát akkor is. A Szabolcsra fókuszálás egyébként nem véletlen: az országos dohányterület fele a következő évtizedben is a megyében volt fellelhető.

A dohányipar és a jégverés összefüggései az évtized későbbi számaiban is elő-előbukkantak, így kiderült az is, hogy a fejlődés kezdeti fokán a növények még nagyfokú regenerálóképességgel bírnak. A tenyészidő második felében viszont már tényleges mennyiségi vagy minőségi kár következhet be: ide tartozik a dohány levéllemezének átütése éppúgy, ahogy az alma aknás sebzése vagy a gabona szemkiverése.

Messzi földről jött gomba

Hozzátett a problémákhoz egyébként az is, hogy a legnagyobb területi részesedésű kukorica termelési értéke alig csökkent a jégkár által, szemben a kis területű gyümölcsösökkel, zöldségfélékkel és a dohánnyal. Az utóbbiakat sújtotta egyébként még a kékpenész is, melyre 1962 óta szintén lehetett önkéntes biztosítást kötni. Az MTA Genetikai Intézetétől Kisfaludy Mihály írt az Agrártudományi Közlemények 1968-as évfolyamában arról, micsoda villámcsapást jelentett 1960 nyarán a dohány legveszedelmesebb gombabetegségének hazai felbukkanása. Addig még európai megjelenésről sem volt szó, amerikai és ausztrál kórokozóként ismerték.

Bejárta mindenféle értelemben a maga útját: az 1860-as években először a beléndeken észlelték, aztán már a hosszú virágú dohányon (Nicotiana longiflora) is, végül pedig az összes termesztett dohányfajtán elterjedt. Nem elégedtek meg a permetezéssel és irtással, a fajok közötti keresztezéssel is igyekeztek ellenálló dohánynövényeket nemesíteni. De próbálkozhattak aztán számtalan dologgal a magcsávázástól a fungicidens permetezésen át az uralkodó szélirány figyelembevételéig: a gomba maradt. Onnan ismerhetjük fel, hogy a beteg növények levelén olajfoltokat hagynak, ezek aztán összefolynak, szürkéskék penészgyepek jelennek meg.

Kedvezmény a nemdohányzóknak

Persze már ezekben az évtizedekben sem maradtunk a földeken, az egészségügyi kockázatokkal hosszan foglalkozott a Biztosítási Szemle is. A Neue Zürcher Zeitung 1965-ös cikkét szemlézve írtak arról, hogy a dohányzás ártalmas, mégis jó üzletet jelent. Az érdekesebb ebből, amit a szakmát illetően írtak: volt olyan biztosítótársaság, amely napi meghatározott számú cigaretta fogyasztása esetén pótdíjat számított fel, míg más a nemdohányzónak adott díjkedvezményt. Egy angol biztosító pedig kidolgozta az ún. dohányzásbiztosítást, tüdőrák esetén kínálva szolgáltatást.

Mindez lassan évszázados elképzelésnek is tekinthető. Sokan gondolják úgy, hogy azokat, akik magas kockázattal járó kedvteléseknek hódolnak, az egészségügynek negatív diszkriminációval kellene sújtania. Persze mindenki úgy mazsolázza ki a káros szokásokat, ahogy számára kényelmes. A nagyevők a dohányosokat átkozzák, dohányosok az alkoholistákat, a munkakényszerben szenvedő, ötvenes éveikre szívrohamig eljutók pedig mindenkit.

Ebből a szempontból volt érdekes Kovács Tibor 2025. szeptemberi, az Öt.hu-n közölt publicisztikája, melyben egy holland tanulmányt is idézve arra jutott: valójában épp az egészséges életmódot folytatóknak kellene több társadalombiztosítási hozzájárulást fizetniük. Hogy miért? Életmódjukkal ugyanis kimondottan azt célozzák meg, hogy tovább éljenek, ha pedig ez bejön, 84 és 100 éves koruk között jelentős pluszterhet jelenthetnek a társadalombiztosításnak. Kegyetlenül hangzik? Eleve a kiindulópont az, amikor embereket aszerint mérünk, hogy mennyi pénz folyik el egészségügyi gondjaik kezelésére. Ebből a szempontból voltak tanulságosak a számok: az egészségesen élők átlagosan 281 ezer euró egészségügyi költséget generáltak, az elhízottak 250 ezret, a dohányzók pedig 220 ezret. Külön szórakoztató az a mellékes megjegyzés, hogy ráadásul az egészségesen élők kevesebb adót is hoznak, szemben azokkal, akik többet szánnak a magasabban adóztatott termékekre, dohányra vagy épp alkoholra.

Gumiszabály közel, s távol

Térjünk át a biztosítások és a cigaretta összefüggéseinek harmadik formájára. Könnyen kitalálható, mi az: amit meggyújtanak, az tűzvészt is hozhat. Amennyire banálisnak tűnik a helyzet, annyi súlyos tragédiát, pusztítást okozott már. Tűzeseteknél azt tudjuk a legkevésbé elképzelni, hogy a magasba csapó lángok egy égve felejtett cigarettából fejlődhettek ki. Aztán mégis.

A Biztosítási Szemle 1989. januári számában a múltba tekintett, Bajai Ferenc a lakóépületek, bérlakások és háztartási ingóságok húszas-harmincas évekbeli biztosításának nézett utána. Az már a saját korának helyzetét mutatta, hogy még visszatérően használta a felszabadulás kifejezést arra, amikor az oroszok megszállták az országot.

Annál több meglepetést tartogat, hogy 1945 előtt miféle kizárásokkal éltek a biztosítók:

„Nem tartozik a társaság kártérítéssel, ha a kár a tűz tovaterjedése nélkül kiégés vagy pörkölődés által következett be, amely pipa, szivar, cigaretta, gyufa, öngyújtó, gyertya vagy más világítóeszköz által, vagy vasalóból, kályhából, takaréktűzhelyből kiesett parázs, vagy nyílt parázs vitele folytán, vagy elektromos háztartási tárgyak használata folytán, továbbá azáltal történik, hogy a biztosított tárgyak kályhához vagy tűzhelyhez értek, vagy ilyenek közelében helyeztettek el.”

Bajai hozzátette, hogy a tovaterjedésre hivatkozást az ő korában is ismerik, de szerinte nagyon más felfogásban: „a rendeltetésüknél fogva láng, hő és elektromos áram hatásának kitett tárgyakban keletkezett tűzkárt a biztosító csak akkor téríti meg, ha a tűz más tárgyakra átterjedve, azokat is felgyújtja vagy kiégeti.” Az egykori biztosítottakat és kárfelmérőket pedig sietett sajnálni: nem lehetett egyszerű, amikor azon kellett vitatkozni, hogy vajon a biztosított tárgy mennyire volt közel a tűzhelyhez. Mi számít egyáltalán közelinek? A hasonló gumiszabályokat könnyen értelmezték az egyes felek a saját érdeküknek megfelelően.

De a történelem hozott érdekesebb helyzeteket is: a húszas-harmincas években kikötötték, hogy a biztosító nem fizet tűz által okozott kár esetében, ha azt földrengés, vulkanikus kitörés, föld alatti tűz, hadiesemény, lázadás, zavargás, tüntetés vagy épp sztrájk okozta. Mindenkinek érdekében állt hát, hogy a környezetében se gyújtogató csóvás emberek, se felelőtlen dohányosok ne okozzanak kárt, különben megnézhették magukat.

A biztosítószakma pedig más tekintetben is élelmes volt. Az újság hasábjain is megtalálhatjuk például a „lélegeztetőgépre való átszámlálás” szakmaspecifikus változatát. Például az 1982. szeptemberi lapszámban: „»igazságtalan« ez a díjrendszer, mert a lakásukban esetleg milliós értékeket is felhalmozó, jól kereső emberek összegkorlátozás nélküli biztosítási védelmet kapnak két-három csomag közepes cigaretta áráért”.

Itt persze inkább ismertettek egy jellemző kritikát, de az átszámítás adott volt. Ahogy az említett Bajai 1984-es, a biztosítási díjról szóló tanulmánya is mutatta: „Láthatjuk tehát, hogy a biztosítási díj problémaköre nem csupán annyi, hogy hány csomag cigaretta árából fizethető ki a lakásbiztosítás vagy a casco.” Nem csupán ennyi: de azért ez is benne van. Érdemes volt hát jól meggondolnia mindenkinek, inkább a füstölgésre költ még többet, vagy áldoz lakása biztosítására is. Nem véletlenül nem azt számolgatták nekünk, hány vekni kenyér vagy hány doboz tej árából jön ki a casco. Felelős embernek gépjármű-biztosítása van, nem cigaretta a kezében!

Ne nyomaszd a degusztátort!

Kivéve persze, ha hivatalos degusztátorról van szó, akikről pedig az 1991. májusi számban hallhattunk:

„A dohánygyárakban alkalmaznak úgynevezett degusztátorokat, olyan embereket, akik hivatásos cigarettakóstolók. Szúrópróbaszerűen, egy-egy cigaretta elszívásával ellenőrzik a minőséget. Az ilyen, érzékszervi próbára kijelölt szakemberek csak akkor állhatnak munkába reggelente, ha otthon a családi életükben minden rendben volt az előző napon, ha nem nyomasztja őket semmi gond. Mert ítéletükben bizony nagyon sok hangulati elem is belejátszhat.”

Termelési jelentésektől indultunk, és végül a színtiszta költészethez érkeztünk meg! Ideje is hát, hogy a hangulati elemek megjelenjenek a biztosítási szerződésekben is. Miért is ne vizsgálnánk, hogy a tűzhelyhez azért maradt közel az elégett tárgy, mert érdektelenek voltunk vagy borúsak, netán telefonon zavartak meg minket, és fontos életmentéshez siettünk? Ugyanígy nem mellőzheti tovább a kockázatelemzés azt sem, ki miért szívja a cigarettáját. Bánatból? Örömből? Fogyási vágyból? Szenvedélyből? Dacból? Külön társadalombiztosítást mindegyikre!

Borítóképünk illusztráció (Forrás: Ideogram.ai)