Így a világháború után indult újságban találkozhattunk például Reakczy Jóska, Kulák Kelemen vagy Zsíros Jóska alakjaival. A kommunista politikusokkal szemben persze már nem engedtek meg hasonló hangnemet maguknak. A szerzőgárda ugyanakkor a korai időktől kezdve kifejezetten nívósnak számított. Megjelent a lapban Efrájim Kishon (még Hoffmann Ferencként), Nóti Károly, Heltai Jenő, de még Márai Sándor és Szép Ernő is.

Az N-vitamin

A lap főmunkatársa volt hosszú ideig Feleki László író-újságíró. Tőle tanulhattunk épp mást is a politikai propagandán túl. Nehéz legalábbis nem az oktatói szándékot meglátni humoreszkjében, amelyet a dohányzás ellen jegyzett. A lap mellett valahogy elment az ötvenhatos eseményekhez vezető folyamat, majd maga a forradalom is. Nem is csodálkozhatunk, látva azt, hogy a főmunkatársat miféle nemes küzdelem kötötte le inkább: kedves tervei között említette a világ megváltását, így az emberiség megszabadítását „a dohányzás átkától”. Mindez eddig nem hangzik túl viccesen, és az 1955. április 14-ei számban megjelent írást valóban egy hajszál választotta el a didaktikusságtól.

Szerencsére azért a szerzőnek akadt benne néhány tényleg szórakoztató, eredeti poénja. Ilyen volt, mikor szóba hozta, miféle megdöbbentő dolgokat olvasni regényekben: valaki cigarettára gyújt, és elgondolkozva szívja magába a füstöt. Feleki szerint ez hasonlóképp hangzik, mintha azt írnák: „Fülébe csorgatta a langyos vizet, majd megkínált engem is.” Esetleg azt: „Idegesen tört egyet a fogpiszkálóból, elgondolkozva nyelte le, miközben csalódás marcangolta szívét.”

Mégis úgy látta, a dohányzás káros hatásaival hiába is érvelne, ahogy azzal szintén, hogy milyen drága mulatság ez. Végül arra jutott, valójában akkor lesz a legeredményesebb, ha kimutatja, a cigaretta valójában igenis jót tesz az egészségnek. Elég csak bebizonyítania, hogy a nikotinban N-vitamin van, ami jót tesz a csontvelőnek. A füstje ózontartalommal bír, rágása pedig erősíti a hangszálakat! Mert hogy mi lesz szerinte, ha ezekkel előáll? Nemsokára már inkább rágják a csontot az emberek, mintsem hogy dohányozzanak. Többé nem tudják majd ugyanis hanyagul lepöccinteni a hamut, és önkínzó nemtörődömséggel azt válaszolni: 

„tudom, hogy árt, de mit bánom én!”

Feleki egyébként egy szórakoztató jelenetet is írt cikkéhez, melyben a rágyújtásra engedélyt kapó vendég vastálcára helyezett egy kis papírt, majd a háziak megdöbbenésére lángra lobbantotta. Közben egy szikra a szőnyegre is pattant, amit a háziasszony sikoltva igyekezett eloltani a papucsával. Mikor viszont számon kérték, netán megőrült-e, azt felelte: ők legutóbb két helyen is kiégették a szőnyegét, és amúgy is, mindenki úgy füstöli tele a másik szobáját, ahogy tudja.

Amikor megjelent az egészségvédelmi felirat

Amiként a rendszer a későbbiekben enyhült, úgy engedte meg magának a Ludas Matyi is egyre inkább, hogy viccet csináljon a hatalomban lévőkről. Persze, ez leginkább szelepként szolgált, mint Hofitól kezdve annyi minden akkoriban. És jellemzően nem annyira a politikai felső vezetéssel viccelődtek, inkább mondjuk a BKV-val vagy a Patyolat Vállalattal. Mindenesetre időnként ironizáltak miniszteri rendeleteken is. Így tettek 1978 januárjában is, miután megszabták, hogy minden egyes dohányterméken fel kell tüntetni: a dohányzás káros az egészségre. Amivel persze már akkor is tisztában lehetett mindenki, azóta meg még inkább. Mégis jellemzően a hasonló eszközökben hisznek azóta is világszerte, így eljutva a dobozokra helyezett riasztó fotókig és a teljesen egyforma csomagolás kötelezettségéig.

A negyvenöt évvel ezelőtti intézkedés kapcsán Földes György azt válaszolta egy levélírónak, ugyanazt várja a lépéstől, mint a bemondónő a tévében: „lehet, hogy sikerül, lehet, hogy nem”. Lelki szemei előtt máris felsejlett a „legmegátalkodottabb dohányos”, aki meghökkenve olvassa el a trafikban a cigarettájára nyomtatott intelmet. Majd borzadva dobja azt vissza, kiszalad az üzlethelyiségből, és soha nem vesz már cigarettát a kezébe. (A szájába meg pláne!)

„Nem csodálkoznék azon, ha legközelebb újabb rendelettel kiterjesztenék a felvilágosító kötelezettséget a rumra, konyakra és pálinkára. Ez esetben azt a régi szöveget javasolnám, hogy: »Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt!« Nagy hatású alkoholellenes propaganda lenne. Még azt is elképzelem, hogy a miniszter atyai gondoskodása ennél is messzebbre terjed. Teszem fel, például, rendeletileg intézkedne arról, hogy az édesipar termékeire rányomtassák: »Védekezzünk a túltápláltság veszélyei ellen! Ne egyen bonbont, csokoládét, a drága import kakaóból!« Ne tessék haragudni, de több példát nem mondok. Arra is gondolnom kell ugyanis, hogyha mindenki, minden intelmet megfogadna, akkor mi lenne a sok milliárd értékű tilalmazott termékekkel? Az egészségre káros élvezeti cikkekkel? Alighanem tönkremennének a minisztérium tárcájához tartozó ipari vállalatok. Ezért pedig nem vállalnám a felelősséget”

– ironizált Földes György.

Tilos a dohányzás

Két évvel korábban, 1976-ban Tardos Péter arról számolt be a július 8-ai számban, hogy már nemcsak a távolsági buszokon tilos a dohányzás, de jó néhány cukrászdában is kitették a táblát. A szerző rögtön tovább is gondolta, mi minden következhet még. Kihelyezik például egy rossz hírű italboltban a „tilos a dohányzás” táblát? Hogy aztán az üzlet rettenthetetlen vezetője azzal dicsérje magát: ezzel az apró gesztussal szeretne hozzájárulni a közegészségügy fejlődéséhez. Na és az alkohol elleni harc? – kérdeznék tőle. A hirtelen elkedvetlenedő vezető erre már csak azt felelné:

„Az nem rám tartozik, kérem. Tiltsák be az alkohol fogyasztását a trafikokban! De az már nem az én dolgom. Én megtettem, ami tőlem tellett.”

A Kádár-rendszer utolsó évtizedére fordulva, 1981 októberében aztán a Magyar Onkológus Társaság elnöke, dr. Lapis Károly kérdését tolmácsolták: önök szerint miért káros a dohányzás? A választ a lap szerzői adták meg. A később az újrainduló Ludas Matyi főszerkesztőjeként is tevékenykedő Radványi Barna úgy látta: azért, mert olyan pénzt von el az embertől, amit különben italra is költhetne. Árkus László, aki az említett lap megjelenése idején volt főszerkesztő, szintén nem tudta jó szívvel kritizálni a dohányzást. Sőt, egyenesen azt a kérdést tette fel: Churchill szivarozott, Hitler nem dohányzott, melyik volt a károsabb?

A cigaretta már akkoriban sem jelentéktelen árára többen, így Brenner György és Peterdi Pál is kitértek. Galambos Szilveszter humorista, aki Szilánkok című rovatában összesen nagyjából harmincezer aforizmát alkotott, szintén beállt a fenti táborba: 

„Nagyapám százéves koráig dohányzott. Ha nincs az az átkozott cigaretta, biztos ma is élne.”

Galambos holokauszt-túlélőként mellesleg sokkal közvetlenebb, súlyosabb veszéllyel nézhetett szembe. Édesapját pedig egyenesen Auschwitzban ölték meg. Ha dohányzott is, Galambosnak sem kellett emiatt tartania. Öt évvel ezelőtt halt meg, 91. születésnapja előtt két hónappal.

Szilágyi György humorista, aki 81 évet élt, nevét pedig Romhányi Józseffel egy lapon szokták emlegetni, azt írta:

„Nekem az agyamat támadta meg, higgyék el, hogy ez nem handabanda, mert az agyamra ment az örökös nikotinellenes propaganda!”

Kifejezetten jól szórakozhattunk továbbá Tormai László válaszán is, aki úgy foglalta össze a dolgot: a dohányzás azért káros, mert serkentheti az agyműködést. Ezáltal viszont olyanoknál is elősegítheti a szellemi munkát, akiknél ez káros.

Nyitókép: Ludas Matyit olvasó nő 1966-ban (Fotó: Pálinkás Zsolt / Fortepan / az IMG2GO-val színezve)