A Men in Black második részének egy különösen agyament jelenetében látjuk J ügynököt (Will Smith), amint postahivatalnokként feltűnő társát igyekszik meggyőzni valós identitásáról, egyben a segítségét kérni. A meggyőzéshez persze kell, hogy végül a postai dolgozók levessék emberálarcukat, és kiderüljön: mindannyian földönkívüliek. Azért a biztonság kedvéért J még fel is nyitja a postaválogató rekeszt, amelyben Dobby manó és Gollam pókfazonú szerelemgyermekét látjuk, a szájában egy cigarettával. Hát még az idegenek is dohányoznak! Nem is tetszik ez K ügynöknek (Tommy Lee Jones), kirántja a csikket, és figyelmezteti, hogy itt nincs dohányzás. A földönkívüli nem igazán zavartatja magát, és rögvest meg is gyújt egy másikat.

Ahogy a Men in Blacktől megszokhattuk, a humorforrást itt is az jelenti, hogy az idegenek emberi szokást vesznek fel, mindennapos viselkedésünket imitálják. Ha rémisztő ábrázatuk riaszt is bennünket, mégsem tudjuk derültség nélkül figyelni, ahogy például postai hacukát öltenek, és a levelek gyors válogatásával vétetik észre magukat. Vagy hogy ugyanúgy, mint bármelyikünk, a füstölgéssel teszik maguk számára elviselhetőbbé a munkát.

Űrletaglózó bujaság

Eközben Kurt Vonnegut éjsötét humorú regényeinek egyikében, A Titán szirénjeiben már épp azon mulathatunk, mennyire komolyan veszik az emberek a hasonló, kívülről nézve teljesen értelmetlennek tűnő szokásaikat. Az idegen nézőpont behozatala egyszerre mutat rá apró-cseprő cselekedeteink abszurditására, egyben játszik el azzal, hogy akár még egy ilyen hétköznapi dolog is lehetne egy kozmikus terv része. Amit mi fontosnak hiszünk, gyakran nevetségesek, és ami kisszerűségével tűnik fel, akár mindent meg is határozhat.

A regény mellesleg bevezet egy tökéletes intergalaktikus cigarettamárkát is: a Holdpárát. (Eredetiben: MoonMist.) Sőt, egy kiváló szlogent hozzá. Mint a második fejezetben olvassuk, méghozzá Borbás Mária fordításában:

„Rumfoord megint a képes újságjába temetkezett. Az újság magától kinyílt a középső két oldalon, a Holdpára cigaretta képes hirdetésénél. A Holdpára Dohány Kft.-t vásárolta meg nemrégiben Malachi Constant. Többdimenziós élvezet! – adta tudtul a hirdetés főcíme. Maga a kép a Titán három szirénjét ábrázolta. Ott voltak bizony – a fehér lány, az arany bőrű meg a barna. Az arany bőrű lány keze történetesen a bal mellén nyugodott, és a hirdetést rajzoló művésznek sikerült egy Holdpára cigarettát festenie két ujja közé. A cigaretta felszálló füstje a barna és a fehér lány orrlyukát csiklandozta, s űrletaglózó bujaságuk szemmel láthatólag csupán a mentolaromájú füstre korlátozódott.”

Az ember persze vágyik arra, hogy ha már a földönkívüliek bejönnek a képbe, a dohányzás is emelkedjen el mindennapos valóságunktól. Szívják meg pipájukat az idegenek is, de ne úgy, mint mi, inkább sokkal hátborzongatóbb módon! Ha pedig paranormális jelenségek történnek velünk, hát cigifüstünk is burkoljon riasztó homályba bennünket.

A szörny és a cigialakú növény mérge

Ha az Arcanumon végre elérhető Ufómagazin évfolyamait felütjük, kapunk is példát hasonló kalandokra. Persze fontos, hogy ezeket – ha titokzatos történetként mesélik el – valamennyire valószerűnek is lássuk. Mint az 1997. augusztusi számban felrajzolt sztorit a Góbi-sivatagban pusztító gyilkos óriásféregről, az allghoi khorkhoiról. Már a mongol vezető is kérte 1922-ben az angol paleontológust, Roy Andrewst, hogy kutassa fel az egy méter hosszú, agresszív teremtményt. Ő viszont nem vállalkozott rá, mert „csak a bennszülöttek történeteiben találkozott a szörnnyel”. Teltek-múltak az évtizedek, majd 1990-ben Ivan Mackerle cseh kutató is az óriásféreg nyomába eredt.

A méltán „világhírű” Tajemství pražského Golema (A prágai gólem titkai) című kötet szerzője egy fotóssal együtt sátrat vert egy romos kolostor mellett, hogy aztán kísérőjük nyelve végül a vodka hatására eredjen meg. Rögtön el is mesélte, hogy a különös, vérszínű lény egy tehénbélre hasonlít, furcsán oldalvást mozog, és vonzza a sárga szín. És itt jön be a képbe a cigaretta:

„A szörny méreggel pusztítja el áldozatait. A bennszülöttek többször meglesték egy cigaretta alakú sivatagi növénynél, a goyonál. Nem kizárt, hogy a féreg ennek a növénynek a mérgét fröcsköli áldozataira. Még a fémek is megsárgulnak, s úgy néznek ki, mintha sav marta volna ki őket, amikor az erős méreg rájuk csepeg. A méreg nyáron gyengébb, ezért az áldozatok időnként túlélik az allghoi khorkhoi támadását.”

Ivan Mackerlének nem kellett ilyen halált halnia, és a lényt sem találta. Később aztán figyelmeztette egy idős sámán, hogy ne gyalázza meg a sivatag tabuját, de ő nem nyugodott. Ezután következett az Alien-filmekre jellemző horrorjelenet: álmában jeges félelem bénította meg, majd egy féregszerű lény bújt ki a homokból, és a hátára tapadt. Amikor pedig megébredt, a hátán egy vérrel teli hólyagot találtak. Hogy csak mindenfélét összefantáziált, vagy egy másik dimenzióból érkező lény támadt rá, annak eldöntését az Ufómagazin természetesen az olvasóra bízta. Ahogy – nem meglepő módon – az sem derült ki, hogy akkor tényleg egy cigaretta alakú növény mérgét fröcsköli-e az áldozatokra.

A pipaalakú (?) űrhajó

Akadtak aztán más, vicces formák is, amint azt a magazin 1995. októberi számából megtudhattuk. Bill Hele meteorológus figyelt meg állítólag a Taconic autópálya környékén egy olyan repülő objektumot, amely akkora volt szerinte, mint egy anyahajó. Bár elmondása szerint mindig is repülőgépek körül dolgozott, de a hat vagy hét fénypont, amely felé közeledett, nem emlékeztette semmire.

„A fények látszólag egy pipát formáztak, vagy olyan V betűt, amelynek az egyik szárából lecsippentettek. A tárgy teljesen hangtalanul közeledett. A kezdeti magasságát 600 méternél kevesebbre becsültem. Ahogy közeledett, magassága mintegy 300 méterre csökkent. Hamarosan nagyjából negyvenöt fokos szögben volt tőlem, a földfelszínhez és a teliholdhoz viszonyítva. A tárgy erősen lassított, nem állt meg, de szinte alig vánszorgott. Minden egyes fény a többitől eltérő időközönként változtatta a színét, mintha egy forgó prizma lett volna a fények belsejében. Egyetlen általam ismert repülőgép sem használ fényforrásként forgó prizmákat”

– szólt az élménybeszámoló, hogy aztán egyik pillanatról a másikra az egész jelenés köddé váljon, ő pedig döbbenten bámulja a csillagokat.

A történet folytatódott még, hisztérikus fiatalemberek rohantak oda fényképezőgépért kiáltva, mondván, egész Yorktownon keresztül üldözték a tárgyat – hogy a végére persze ez a sztori is az örök rejtélyek birodalmába vonuljon. Így feltehetőleg azt sem tudjuk már meg soha, a fények pipát formáztak, avagy lecsippentett szárú V betűt.

Cigibe csapott a ménkű

Nézzünk még egy hazai jelenést, amely kapcsolatba hozható a dohányzással, ezúttal az 1994. februári számból. Ezúttal egy szekszárdi férfi számolt be egy titokzatos narancsvörös színű gömbről, amely 1993. november 9-én tűnt fel előtte. Sőt, a gömbből még ki is lövellt egy fényes sugár, egyenesen az ő cigarettát tartó kezéhez. Kézfején állítólag később meg is maradt az égési sebhez hasonló pigmentelszíneződés. Arról, hogy mindezt nem isteni jelként fogta-e fel, mely a dohányzásról való leszokásra szólította fel, nem szólt a fáma. Mindenesetre a titokzatos gömböt a kakasdi emelkedőnél, a halastó előtt heverve megpillantották állítólag egy autó utasai is, akik azt gondolták, egy munkáját bevégzett meteorológiai ballont látnak.

Még szórakoztatóbb volt azonban a fél évvel korábbi történet, melyről a pécsi Moebius Sci-fi-Ufóklub részéről Süveges József beszámolt a lapnak. Egy Pécsett tanuló kozármislenyi lány mesélte, hogy 1993. március 12-én, késő délután az iskolából nem a megszokott úton indult haza. Szokásához híven walkmanjén zenét hallgatott, félúton viszont az az érzése támadt, hogy valami követi. Az égre nézve a fátyolfelhők felett észrevett egy azokat megvilágító, korong alakú tárgyat, amely ráadásul színét váltogatva közeledett is hozzá. Hiába ment át a túloldalra, a korong oda is ment utána, eközben pedig a walkmanje háromszor is kikapcsolt. Ő persze géphibára gyanakodott, és nem arra, hogy az univerzum próbál üzenni neki. A jelenés aztán eltűnt, ő hazatért, és szüleinek nem mesélt a fantasztikus esetről. Azt viszont észrevette, hogy a kazettán az a rész hiányzik, amit az úton hallgatott – ez pedig számára egyértelműen igazolt valamit. Hogy mit, azt – jól ismert fordulatunkkal élve – sosem tudjuk már meg.

Kérjük viszont a kozármislenyi lányt, hogy amennyiben olvassa e sorokat, jelentkezzen, és ossza meg velünk, változtatott-e valamit az életén a csodálatos történés!

Borítóképünk illusztráció (Forrás: Ideogram.ai)