A brit kormány hatásvizsgálata szerint akár 61 millió fontba (26 milliárd forint) is kerülhet a vállalkozásoknak az e-cigaretták és nikotintartalmú termékek megjelenítésének, illetve csomagolásának tervezett szigorítása – írja a Tobacco Reporter.
Az úgynevezett display ban értelmében több mint 11 ezer érintett kiskereskedőnek, szupermarketnek és nagykereskedőnek el kellene rejtenie a termékeket a fogyasztók szeme elől, valamint a gyártóknak egységes csomagolást kellene bevezetnie. Az áruk átrendezése és eltávolítása mintegy 48 millió font (20,4 milliárd forint), az új tárolóegységek közel 3 millió font (1,3 milliárd forint), a dolgozók szabályokkal való megismertetése pedig további 313 ezer font (133,5 millió forint) költséget jelenthet a kiskereskedelem számára.
A Skót Kiskereskedők Szövetsége (Scottish Grocers Federation) szerint az új előírások elsősorban a szabálykövető kereskedők terheit növelhetik, miközben nem feltétlenül szorítják vissza az illegális értékesítést, a Kisvállalkozások Szövetsége (Federation of Small Businesses) pedig a közegészségügyi célokat támogatja, de arányos és működőképes szabályozást sürget.
A brit kormány ugyanakkor úgy véli, hogy az e-cigaretták és nikotintartalmú termékek láthatóságának korlátozását egyértelmű közegészségügyi érvek indokolják.

Nem kaphat 18 év alatti nikotintartalmú terméket
A brit kormány új iránymutatása alapján 2026. október 29-től jelentősen kiszélesedik a nikotintermékek szabályozása: az Egyesült Királyság egészében tilos lesz 18 év alattiaknak bármilyen e-cigaretta- vagy nikotintartalmú terméket értékesíteni, illetve felnőtteknek ilyen termékeket kiskorúak számára megvásárolni – írja a Nicotine Insider. A korlátozás most először terjed ki a nikotintasakokra, nikotincsíkokra, nikotingyöngyökre és a szintetikus nikotint tartalmazó termékekre is.
Szigorodnak a marketing- és promóciós szabályok is: tilos lesz a termékek ingyenes osztogatása, a promóciós ajándékok és kuponok használata, valamint a vásárlást ösztönző jelentős kedvezmények alkalmazása, bár a hagyományos árleszállítások és kiárusítások továbbra is engedélyezettek maradnak. (Kivételt jelentenek a hivatalos dohányzásleszokást támogató programok, amelyek továbbra is ingyenesen biztosíthatnak e-cigarettát vagy nikotintartalmú terméket.)
A szabályok megsértése 200 fontos (85 ezer forint) helyszíni bírságot, súlyosabb esetben pedig akár 2500 (több mint 1 millió forint), Észak-Írországban 5000 fontos (2,1 millió forint) büntetést vonhat maga után, a visszaeső kereskedőket pedig akár 12 hónapra is eltilthatják az érintett termékek értékesítésétől.
A kormány ezzel párhuzamosan ismét leszögezte, hogy a 2027. január 1-jén életbe lép a korosztályos dohányvásárlási tilalom (más néven generációs dohányzási tilalom), amelynek értelmében a 2009. január 1-jén vagy azt követően születettek nem vásárolhatnak majd dohányterméket.
