A bevezetőben szereplő kérdés megválaszolásához ismernünk kellene az említett újság világnézetét is: a független politikai napilappal nem vagyunk előrébb. Neves helyi zsurnalisztákhoz kötődött pedig ez a lap is, a nagyváradi Pásztor Ede nevét érdemes megjegyezni. De mégis: a kommunisták? A fasiszták? A román nacionalisták? Keveredjünk most távolabb kicsit a politikától: az, amivel a lap hasábjain szinte kivétel nélkül csak negatív kontextusban találkozunk, a dohányzás. Egészen drámai magaslatokig emelkedik a füstölgés démonizálása, közben persze mindez a népegészségért való aggodalom képét is mutatja. Mindenesetre akadnak a cikkek között annyira szórakoztató és érdekes példák, hogy érdemes szemezgetnünk.

Iván, Ipát és Péter

Eleve sokszor már a műfaji besorolással is gondban vagyunk. Aki azt gondolja, hogy a mai sajtó sajátja a hír és vélemény végzetes összekeveredése, nem olvasott még száz évvel ezelőtti újságot. Vegyük csak 1938. május 28-áról az „Iván, Ipát és Péter, a romantikus dunai sziget három remetéje” című – mit is? Novellát? Tudósítást? Mesét? Az L. M. jegyezte cikk, mely a rendes napi hírekkel egy oldalon olvasható, azzal indít, hogy egy belgrádi újságíró mesélte a sztorit egy kisantant-konferencián a jugoszláv miniszterelnök társaságában. Megtudjuk, hogy a három remete Huja szigetének lakója, mely egyforma távolságra fekszik Belgrádtól és Pancsovától. Halásznak és imádkoznak a bűnös emberiségért, nagyjából ez teszi ki a napjaikat. Nem voltak viszont mindig remeték, egykor az orosz cár gárda-kozákezredében szolgáltak. Pétervárról csak egy rózsafüzért vittek magukkal, meg a Kulcsot, amit állítólag Dávid király fogalmazott.

Tanítják is a népeket, ajándékot mást nem fogadva el érte, mint pálinkát. Itt már összezavarodhatunk a bölcseket illetően, főleg, ha megismerjük a tanításukat. A Kulcs alapján ugyanis úgy tartják, az emberiség bűnei közül a legnagyobb a dohányzás.

„Az ember tüzet nyel, füstöt fúj, tehát teljesen olyan, mint az ördög. Mint a Belzebub, aki Iván, Ipát és Péter szerint már a hatalmába kerítette Oroszországot, de hatalmába fogja keríteni az egész világot is, ha az emberek nem szoknak le a dohányzásról”

– olvassuk a különös intelmeket.

Még jobban zavarba jövünk, amikor megtudjuk, hogy a másik főbűn a kíváncsiság. Az ember ki akarja fürkészni egek és földek titkait, minden ország a szomszédját figyeli, ebből lesznek a háborúk. Bezzeg, ha nem lenne kíváncsiság, mind békében halásznánk és vadásznánk. Happy end. Arról már nem esik szó, hogy az egész történet úgy kezdődik: a part menti népek vasárnaponként a remeték elé járulnak, hogy jósoltassanak velük. Őket talán nem a kíváncsiság hajtja? Hát a Kulcs meghagyásait fürkésző bölcseket? Nem elég nekik halászni, mégiscsak papolni is kell? Reméljük, azért egy háborút sem robbantott végül ki Iván, Ipát és Péter népjobbító hevülete!

Tiltott öngyújtóhasználat

Ha a fentivel műfaji problémáink adódtak, nincs könnyű dolgunk a szemlerovattal sem. Az 1938. május 30-ai számban közlik röviden a nagyvilág híreit – teljesen beazonosíthatatlan, anekdotikus módon. Napjainkban járatódna csúcsra az álhírgyártás? A közösségi média hozta volna magával, hogy ellenőrizhetetlen forrású és eredetű sztorikat hírként olvasnak emberek? Akkor nézzék csak ezt az összefoglalót egy komoly, nyomtatott napilapból:

„egyes angol parkokban a következő felirásu táblák láthatók: »Tessék a fűre lépni«. Egy francia múzeumban ez a felszólítás olvasható: »Kérjük, nyúljon a kiállított tárgyakhoz!« Egy német könyvtárban pedig ez a tábla áll: »A dohányzás meg van engedve!«”

Elsőre azt is hittem, itt valójában krokikkal, humoreszkekkel állunk szemben. Egy másik kis színes így szól: „az a dohányos, aki Bulgáriában öngyújtóval gyújt cigarettára, kétezer leva büntetést fizet, mert az államnak gyufamonopoliuma van és ezért az öngyújtó használatát megtiltották.” Harmadikként pedig idézzünk egy dohányzásmentes kitekintőt: „a szudáni araboknak különös szokásai vannak: a feleség csak akkor beszél az apósával, ha már gyermeke született, a férfi az anyósával egyáltalán nem beszél”. Valóban különös! A rovat természetesen nem valamiféle viccoldalon található, olyan hírek mellett kapott helyet, mint hogy egy indiai angol hadnagy puszta kézzel fékezett meg egy veszett kutyát, illetve hogy 15 millió dollárért perlik Vilmos excsászárt.

A szivarozó hároméves

Humoros külföldi hírekben az 1935. augusztus 19-ei szám sem szűkölködik. Azon az oldalon, ahol a tombolajegyek kiadásáról és egy bukaresti banditaügyről is szó esik, értesülünk a New Jersey-beli West Paterson ifjú lakójáról, a négyéves Mickey Normanról. Az Erdélyi Magyarság szerint Londonból jelentették Norman történetét, mely szerint a fiú egy évvel azelőtt már javában dohányzott és ivott, harmadik születésnapján hatalmas szivarral a szájában fotózták.

A dohányzás- és alkoholellenes ligák viszont közbeléptek, és megkérték nagyanyját, ugyan nevelje már le a kis Mickey-t káros szokásairól. A világ legsikeresebb leszokástörténete következett eztán: „a fiúcska, mint a többi kortársa, édességekre kapott rá s – mint öreganyja büszkén kijelentette: már csak ünnepnapokon és kivételes alkalmakkor dohányzik és már alig iszik szeszesitalt”. Mindez persze már jobban ellenőrizhető, valóban nem kitaláció: a The New York Times már 1934-ben beszámolt a kisfiúról, aki a dohányzásra eszerint akkor szokott rá, amikor 14 volt. Mármint 14 hónapos. Hát jó.

Elkeseredett dohányosok lelkiállapota

Török Tibor tollából olvashatjuk az 1940. augusztus 19-ei számban az „Utazás a dohány körül” című írást, mely meghatározása szerint „beszámoló az elkeseredett cigarettások, szivarosok és pipások lelkiállapotáról”. A könnyed humort itt sem kell mellőznünk, a szerző például elismeri, hogy bár öntudatos nemdohányzó, még sincs sarokháza a főutcán, és meg sem tudja mutatni, mekkora összeget takarított meg a cigarettamentes élettel. Viszont így mégis megmenekült a bosszúságtól, amit a dohány árának elképesztő emelkedése okozna! Megfontolandó szempont manapság is.

Török szemrevételezi embertársait, akik hol azon füstölögnek, hogy tovább nem is füstölögnek, mások csak letargikusan költik banijaikat. De nem csak a dohányosok jajgatnak, természetesen a trafikosok is:

„– Két nap óta, mintha megállt volna az üzlet. Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy az egész város leszokott a cigarettázásról.”

Sőt, azt kell látniuk, hogy vannak, akik a trafik előtt gondosan kettőbe vágják a cigarettájukat, és egyiket visszateszik a tárcájukba. Úgy gondolják, így kevesebbet fogyasztanak.

A szivarosok még súlyosabb drágulást tapasztaltak, amivel volt, aki így küzdött meg:

„A magam részéről átrétegeződtem. Nem lépem át a régi előirányzatot. Trabuko helyett cigarilloszra szerelek át. Már a meglevő trabukómat is becseréltem cigarilloszra. Egyelőre kerestem az üzleten. Egy 7 lejes trabukóért 15 lej ára cigarilloszt kaptam.”

És (mintha csak a 2020-as években járnánk – a szerk.) újra divatba jött a „csavarás”, azaz sodrás is, ami a beszámoló szerint nagy kézügyességet, már-már művészi tehetséget követel meg. Viszont Török szerint aki ennek birtokában van, állítólag szintén kevesebb szív – esetleg ha mégsem megy annyira, hát akkor meg a „csavarással” járó megannyi bosszúság szoktatja le.

Nyitókép: Pipázó férfi 1980-ban az erdélyi Dédán (Fotó: Plájás István / Azopan / az IMG2GO-val színezve / Tobacco-montázs)