Egy átlagos ember percenként tizenkettő-tizenöt alkalommal szívja be és fújja ki a levegőt, ezzel ötliternyi levegőt mozgat meg minden hatvan másodpercben. Egy átlagos jégkorongozó a meccs hevében azonban akár száz liter levegőt is ki- és belélegezhet a játék hevében. A felváltva játszó jégkorongozók a rövid (maximum pár perces) pihenőidejük közben a légzésükkel igyekeznek lelassítani a szívverésüket, amilyen gyorsan csak tudják. Ahhoz, hogy egy hokis izmai a lehető legnagyobb mennyiségű oxigénhez jussanak, a szív és a tüdők szinkronizált együttműködésére van szükség.

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) azt tanácsolja, hogy a hokiarénákat 15-18 Celsius-fokra fűtsék fel, míg a jég kb. mínusz 4-5 fokos. „A léghőmérséklet befolyásolja a tüdő működését” – mondta 2019-ben a The Athleticnek nyilatkozva dr. Albert Rizzo pulmonológus.

„Amikor sportolsz, megnő a légzésszámod és -mélységed. Ez pedig elkezdi lehűteni és kiszárítani a légutaidat, különösen akkor, ha a belélegzett levegő már egyébként is hideg és száraz. Hűvös körülmények között a testednek kell felmelegítenie a belélegzett levegőt, ami kicsit kiszárítja a légutaidat. Emiatt pedig begyulladnak és beszűkülnek a légutaid, s köhögés és asztmaszerű tünetek alakulnak ki”

– fogalmazott a tüdőgyógyász. Ha pedig a fokozott igénybevételhez és a hideg levegőhöz hozzáadnánk a dohányzást, tovább rontanánk a helyzeten. A dohányzás ugyanis szintén gyulladást okoz a légutakban, amelyek emiatt még tovább szűkülnek, így a hokis tüdejébe még kevesebb levegő juthat. Ennek ellenére sok jégkorongozó – főként évtizedekkel ezelőtt – cigarettázott, akár meccsek közben is.

Gatya nélkül, fáklyával a kézben

Az amerikai sportolók körében feltehetően a jégkorongozók között volt a legtöbb dohányos, s a sportág legnagyobbjai közül is sokan pöfékeltek – írta 2012-es cikkében a Sports Illustrated. A portál ezt egyrészt azzal magyarázta, hogy az NHL-ben sok francia ajkú kanadai is szerepel(t), akik körében magasabb volt a dohányosok aránya, mint Észak-Amerika más vidékein. Emellett a nyolcvanas-kilencvenes években sok kelet-európai hokis is érkezett a ligába, s a régióban szintén magas volt a dohányosok aránya.

Az NHL rájátszásának győztese a Stanley-kupát hódítja el. A New York Islandersszel négyszer is megnyerte ezt a trófeát Mike Bossy, aki a nyolcvanas évek első felében gyakran nyilatkozott úgy újságíróknak a mérkőzések után, hogy közben dohányzott. A leghíresebb dohányos hokis pedig minden bizonnyal Mario Lemieux, aki 1723 pontot (gól+gólpassz) szerzett az NHL-ben, ezzel nyolcadik a liga legjobb pontszerzőinek listáján. Sikeres karrierje során szinte végig cigizett, ám végül leszokott, feltehetően azt követően, hogy megtudta, Hodgkin-kórban (Hodgkin-limfóma) szenved.

A Montréal Canadiens Hírességek Csarnokába beválasztott Guy Lafleurt a jégpályán kívül például gyakran lehetett cigarettával a kezében vagy a szájában látni, s a meccseken, a harmadok között is rendre rágyújtott.

Az NHL Hírességek Csarnokába bekerült Denis Savard a Chicago Blackhawks, a Montréal Canadiens és a Tampa Bay Lightning színeiben 1338 pontot hozott össze az NHL-ben – annak ellenére, hogy naponta legalább egy doboz cigarettát elszívott. A Blackhawksban csatártársairól is úgy tartották, hogy dohányosok, így a „partikezdő” névvel illették őket. Mike Keenan, aki edzője volt a Blackhawksnál, megpróbálta leszoktatni Savard-t a nyolcvanas években, de egy idő után lemondott erről.

„Egyszerűen visszaesett a teljesítménye. Elvonási tünetei voltak. Úgyhogy ismét cigizni kezdett”

– mondta Keenan a Sports Illustratednek. Darren Pang kapus volt a nyolcvanas évek Blackhawksjában. Egy edzésre Savard-ral együtt autózott, s füstfelhőbe burkolta a kocsit. „Fél órával az utunk vége után is úgy éreztem, meg fogok halni” – emlékezett vissza 2012-ben az egykori hokikapus.

Szintén legendás dohányos jégkorongozó volt Al Iafrate. A védő nemcsak arról volt híres, hogy hihetetlenül erőset tudott lőni, hanem arról is, hogy a harmadok között, az öltöző előtt sokszor mez, de olykor gatya nélkül, egy széken üldögélve dohányzott. Cigarettáit pedig azzal a fáklyával gyújtotta meg, amelyet a hokiütők meghajlítására használnak.

Megváltoztak az idők

Azt persze nem tudjuk, hogy a régi korok dohányos hokisai jobb teljesítményt értek volna-e el, ha nem pöfékelnek. Steve Larmer ugyanakkor 2012-ben a Sports Illustratednek azt mondta, egész karrierje során dohányzott, s biztos abban, hogy negatív hatással volt mindez a teljesítményére, mert ha nem pöfékelt volna, jobban tudott volna regenerálódni a cserék és harmadok között.

Az azonban bizonyos, hogy mára nagyjából kikoptak a dohányosok az NHL-ből. A The Athletic korábban említett cikke szerint az utolsó NHL-hokis, akiről úgy tudni, hogy rendszeresen dohányzott a stadionokban, a cseh Martin Havlát volt, aki a 2015–2016-os szezonban szerepelt utoljára a világ legjobb hokibajnokságában (a St. Louis Blues színeiben). Állítólag gyakran előfordult, hogy Havlát a lelátók alatt rágyújtott.

S hogy miért nem dohányoznak már a hokisok? Mert a korábbinál is profibbak lettek. „A legtöbb sportoló, aki ezen a szinten játszik, megérti, hogy nem érdemes a légutakon rontani a dohányzással” – mondta 2019-ben dr. Albert Rizzo a The Athleticnek. Don Meehan játékosügynök pedig már 2012-ben ezt mondta a Sports Illustratednek: „Nem jut eszembe egy ügyfelem se, aki dohányozna. Nem is hinném, hogy lenne még ilyen a sportágban. Megváltoztak az idők.” Ugyanitt az azóta visszavonult kanadai védő, Ryan O’Byrne pedig úgy nyilatkozott, hogy biztos abban, hogy roppant nehéz lenne egy láncdohányos számára felvenni a mai hoki tempóját.

Joakim Nordström a The Athleticnek arról beszélt, hogy a hokisok a korábbiaknál sokkal inkább teljesítményorientáltak lettek. Az akkoriban az NHL-es Boston Bruinsban, manapság a svájci HC Davosban játszó svéd csatár így fogalmazott:

„Nemcsak a cigaretta és a dohány hiánya, hanem az élelmiszerek és táplálékkiegészítők megléte kapcsán, valamint a nyári felkészülés komolyan vétele miatt is látni, hogy minden megváltozott. A hokisok nemcsak másként esznek, hanem mindent máshogy csinálnak, mint korábban, leginkább azért, hogy a lehető legjobb állapotban legyenek ahhoz, hogy a legmagasabb szinten teljesíthessenek.”

Természetesen ma már a stadionokban is betiltották a dohányzást, s bár a játékosok szerződéseiben nem szokták előírni, hogy nem gyújthatnak rá, találtunk olyan példát, ahol ez mégis megtörténik. Magyarország legjobb jégkorongcsapata, a Fehérvár AV19 pályáján, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok házirendjében szerepel egyebek között, hogy a létesítmény egész területén tilos a dohányzás, s külön kiemelték, hogy a jégen is tilos dohányozni.

Más kérdés, hogy olykor azért előfordulhatnak dohány- és nikotintermékek az öltözőkben. A Stanley-kupa elnyerésének megünneplésekor gyakran szoktak szivarra gyújtani a hokisok és edzőik (a már említett O’Byrne is azt mondta 2012-ben, szívesen elszívna egy szivart egy győztes kupadöntő után, más kérdés, hogy ez nem jött össze neki). Előfordulhat továbbá, hogy e-cigarettáznak, vagy rekreációs célból marihuánát is használnak egyes hokisok. Emellett feltehetően akadnak olyanok is, akik nikotinpárnákkal is jobb teljesítményre serkenthetik magukat anélkül, hogy roncsolnák a légutaikat.