Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg – írja az MTI.
A kormány egyetért az Országos Vízügyi Főigazgatóság által ellátandó, az aszály és vízhiány elleni kárelhárítási és védekezési feladatok végrehajtásával, és az ahhoz köthető költségek központi költségvetésből történő biztosításával. E célra azonnal 6 164 698 854 forint egyszeri átcsoportosítását rendelték el az idei központi költségvetés Központi Maradványelszámolási Alapjának terhére, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium fejezet Vízügyi igazgatóságok cím javára.

Önkorlátozást kért a Fővárosi Vízművek
További apadás várható a Dunán, ezért a vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklésére kérte a fogyasztókat szerdán a Fővárosi Vízművek – írja az MTI.
„A Duna vízállásának jelenlegi előrejelzése komoly figyelmet és felelős vízhasználatot követel mindannyiunktól. A következő időszakban várható átmeneti, néhány centiméteres emelkedést a vízgyűjtő terület csapadékhiánya miatt további apadás követheti” – figyelmeztetett a szolgáltató a Facebook-oldalán. A Fővárosi Vízművek mindent megtesz a biztonságos ivóvízellátás fenntartásáért, de a tartósan alacsony dunai vízállás egyre kedvezőtlenebb körülményeket teremt, ezért valamennyi fogyasztót arra kérték, hogy mérsékelje a vezetékes ivóvíz felhasználását.
„Most különösen fontos, hogy az ivóvizet elsősorban a mindennapi alapvető szükségletekre használjuk, és mellőzzük a nagy mennyiségű, nem létfontosságú vízfelhasználást”
– emelték ki. Hozzátették: „Ez már nem az az időszak, amikor korlátlanul használhatjuk az ivóvizet minden célra. Minden el nem használt köbméter növeli a rendszer mozgásterét, és hozzájárul ahhoz, hogy a rendelkezésre álló vízkészletek a tartósan alacsony dunai vízállás idején is elegendőek legyenek.”
