Szó se róla, a rendőrség ma is szeret regényes történeteket, véget nem érő szóvirágokat költeni a szárazabb információk köré. Tanulságos történetté alakítva azokat, egy olyan világ képét elénk festve, melyben végül az igazság győzedelmeskedik. A múlt századi hírek viszont talán még izgalmasabbak.

Fondorlattal ejtette tévedésbe

Az Arcanum eleve remek tárháza a régi újságcikkeknek, a Bűnügyi Körözések Lapjával pedig végre nagyot merülhetünk a múlt század első felének szövevényes eseteiben. Még csak nem is kell túl bonyolult ügyeket elképzelnünk, a legegyszerűbbeket is feldobja a színes fogalmazás. Például a Szombathelyi Királyi Törvényszék 1925. február 14-ei közleménye esetében. A 24 éves, körmendi születésű Tóth Gyulát gyanúsították meg azzal, hogy előző év októberében azért, hogy „magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, Sinkovics Jenőt azon fondorlattal, hogy eladó cigaretta felett rendelkezik, tévedésbe ejtette”. Ezért hát Körmenden kicsalt tőle 350 ezer koronát azzal, hogy az azért járó cigarettát azonnal elhozza a Balaton Szállodából. Persze, nem így tett.

A hasonló fondorlatok nyilván nem voltak ritkák. De milyen körülményesen tudták körbeírni azokat! Mondjuk abban az 1925-ös ügyben, amelyben a győrszentmártoni Szkutovits Ferenc „azon célból, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, az alább megnevezett korcsmárosokat azzal a fondorlattal ejtette tévedésbe, hogy korcsmájukban bort és cigarettát rendelt, elhallgatva előttük azt, hogy pénze nincsen s így a rendelt árut kifizetni nem tudja, kik bízva abban, hogy a gyanúsított a bort és cigarettát azok elfogyasztása után ki fogja fizetni”. Arról sajnos nem szól a fáma, milyen cigarettáról volt szó. Annál érdekesebb Győrszentmárton település, amelyről valójában mindenki hallhatott már. Így ugyanis Pannonhalmát hívták 1965-ig. IV. Béla összeírója, Albeus mester emlegette ezen a néven a települést már 1240 körül. Többek szerint itt születhetett Tours-i Szent Márton 316/317-ben, de valószínűbb a hivatalos változat, amely Savariáról (Szombathelyről) szól.

No de vissza a húszas évek bűnelkövetőihez. Akad szerencsére, ahol a cigarettamárka is kiderül. Ugyanakkor az alábbi eset is jó példa arra, amikor a bonyolult megfogalmazás miatt elsőre csak vakarjuk a fejünket, hogy voltaképpen mi történt:

„Pantler Károly alaposan gyanúsítható azzal, hogy Sopronban 1923. október 22-én abból a célból, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, Schuppert Géza főpincért azzal a fondorlattal, hogy azt a valótlan tényállást adta elő, miszerint Takács Géza főpincér 5 doboz Memphis cigarettát kért Schuppert Gézát tévedésbe ejtve, őt 5 doboz, 50.000 korona értékű cigaretta átadására bírta s neki ugyanannyi kárt okozott.”

Úgy tűnik, a hasonló cselvetéseket igencsak kedvelték Győr és Sopron környékén. Nem volt egyszerű ekkoriban vendéglátósnak lenni ezen a vidéken. Külön érdekes itt is az említett Pantler születési helye: Wildengreiszmauer nyomát ma már nem találjuk. Talán a scharndorfi Wildungsmauerről van szó. Haladjunk is inkább a budapesti fondorlatok irányába. Bottka Pál sem fogta magát vissza 1921 decemberében, amikor mások tőrbe ejtéséről volt szó: a sértettet „abból a célból, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, azzal a valótlan kijelentéssel, hogy egy jó cigarettaüzletet van módjában kötni, fondorlattal tévedésbe ejtette s e címen 100.000 osztrák koronát, a nevezettből 16 százalék haszonrészesedést ígérve átvett”.

Az importbiznisz, ami sosem volt

Akadtak, akik nagyobb tétben játszottak. Ilyen volt Balázs Viktor is, aki a budapesti Mechwart Hugónak 1926 márciusában azt állította, a MANSZ részére Brazíliából ötezer darab cigarettát tud importálni, és mindezen kész üzlethez már csak hatvanmillió korona kölcsönre volna szüksége. Cserébe ötven százalék részesedést ígért. Figyeljük meg, megint milyen gyönyörű körülményességgel fogalmazzák meg, hogy az egészről hazudott:

„ezen üzlet létrejövetelének feltételei fenn nem forogtak és annak perfektuálása terheltnek módjában nem állott”.

Ugyanakkor nemcsak Mechwartot tévesztette meg, hanem a budapesti Zucchi Jeanne-t is (micsoda név!), akitől az importüzlet tartózkodási és ellátási költségeire 15 millió korona kölcsönt kért. Azt ígérte, kamatostul visszaadja abból a kétezer dollárból, amit néhány napon belül Nemes János gróftól vár,

„bár sem a cigarettaüzlet nem létezett, sem Nemes János gróftól pénzt nem várt és nem is várhatott, mert vele semmiféle üzleti összeköttetésben nem állott”.

A MANSZ vélhetően a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét jelentette, így már nem is meglepő, hogy az elkövető a kitalált üzletbe be tudott szervezni egy Mechwart Hugót vagy egy Zucchi Jeanne-t. Szegény Zucchiról többnyire csak hasonló ügyletek kapcsán lehetett olvasni: elsősorban csődön kívüli kényszeregyezségi eljárásáról cikkeztek a lapok.

A Princesszász és a Mirjám

Részletesebben olvashatunk az egyes márkákról az alábbi, 1932. februári közleményben: „Németh János alaposan gyanúsítható azzal, hogy Pápasalamon községben, 1931. november 28-ra virradó éjjelen, szolgálatadó gazdájának, Goda Istvánnak birtokából, 1 pokrócot, 4 kg kenyeret, 40 dk kolbászt 80 pengőt, 300 drb drámacigarettát, 300 drb duna, 20 drb miriam, 20 drb princesszász cigarettát, 25 csomag cigaretta, 25 csomag pipadohányt, összesen 136 pengő 30 fillér értékben, abból a célból vett el, hogy azokat jogtalanul eltulajdonítsa, miáltal lopás bűntettét követte el.”

A veszprémi Pápasalamont ma is ott találjuk a térképen, a cigarettamárkák viszont már izgalmasabb feladványt jelentenek. Princesszászos skatulyája volt A Pál utcai fiúk írójának, Molnár Ferencnek is, amiről A Füst nevű lap 1929. októberi, első számából értesülhettünk. De előbb egy rövid vicc ugyanonnan:

„Természetrajz-órán. »Hüvelyesek a bab, a borsó…« – S a tanár úr így szól rá: Helyes. De sorolj fel, fiam, még egy párat! »A Princesszász is hüvelyes«.”

De vissza Molnár Ferenc skatulyájához – és a Princesszász mellett az említett Miriam (Mirjám) márkához. Az 1929-es cikk már az író ütött-kopott, fekete pléhskatulyáját is békebeli tárgyként emlegette. Aki nem látta, nem tudja, milyen az igazi antikvitás. A cikk is kihangsúlyozta, hogy „a világ egyik legnagyobb írója” az, aki nem arany-, nem ezüst- vagy platinaskatulyát hord, egyszerű pléhből készült az övé.

A cikkből aztán értesülhetünk a kor slágermárkáiról, országokra lebontva: „Nincs a világnak olyan cigarettája, amilyen még ne lett volna ebben a dobozban. A műfaj ország szerint változik. Párizsban a Maryland, a híres fekete francia Caporal, a legolcsóbb, de a legízesebb úgynevezett havanna-cigaretták egyike szerénykedik a fekete skatulya fenekén. Berlinben az osztrák export Drittesorte, Bécsben kizárólag egyiptomi, a vastag Waffiadisok, a karcsú Dimitrinók, az ízes Mantzarisok, a kövér Simon Artztok s a mámorító Maspero Fréresek boldogítják a fekete skatulya tulajdonosát, míg Budapesten kizárólag Stambul, legújabban pedig szopókás Mirjam kerül belé.” A cikk szerint pedig kifejezetten gyakran váltják ezek egymást, Molnár ugyanis nyolcvan-száz cigarettát is elszívott naponta. És milyen gyengéd szenvedéllyel tette!

„Molnár úgy fogja meg a cigarettát, olyan gyengéden, amikor a dobozba nyúl, mint amilyen simogatva a kártyás a lap után nyúl, vagy mint ahogy egy nő keze a rózsa szirmait megsimogatja. Ha valahol reggelig fennmarad, az elszívott cigaretták hekatombái maradnak utána.”

A sokmilliós cigi

A Mirjam is előkerül persze más bűnügyi hírekben is. A 21 éves Schwartz Mór volt az, aki 1924. augusztus 1-jén egy tokaji trafik ablakát betörte, majd magához vett egy doboz Mirjámot, egy Nílust, egy Memphist és egy királycigarettát. Az igazán érdekes azonban ezek összértéke volt: a jelentés szerint ötmillió koronás kárt okozott a négy doboz eltulajdonlásával. A húszas évek elejének hiperinflációját ismerve persze kevésbé csodálkoznánk: a pénzromlás mértéke egy időben elérte a havi 3,25 millió százalékot. De mégis: tényleg, ötmillió?

Az nem meglepő, hogy a lopások, rablások száma is emelkedett, és a nagy összegű bűncselekmények mindennaposak voltak ekkoriban. Ugyanebből a számból derült ki például az is, hogy Mike János Pókafán eltulajdonított egy egyfedelű zsebórát (500 ezer korona), egy pár fekete viselt lábszárvédőt (150 ezer korona), egy vászonnadrágot (10 ezer korona) és egy sárgacsíkos inget (60 ezer korona). A 22 éves Mezei Istvánné (Stigmann Róza) eközben Baján lopott el szolgálatadójától, Zwillinger Salamontól két darab fejkendőt 500 ezer koronán aluli értékben. A 21 éves ifj. Kopcsik Sándor Mezőhegyesen pedig Lázós Jánostól vett át ruhaneműket egymillió korona értékben, azokat viszont ígéretével ellentétben nem megőrizte, hanem eladta.

Az infláció sikeres leküzdését jól példázta, hogy Gondos László és Ferenczi Sándor mekkora kárt okoztak, amikor 1927 júniusában a Diósgyőr-vasgyári kaszinó fedett helyiségének zárját feltörték, és onnan elvittek egy pár félcipőt, egy úszónadrágot, ötven képeslapot, egy fehérkötényt, egy pár kiflit, egy üveg gyümölcspezsgőt, valamint száz darab Mirjám és száz Szimphónia cigarettát. Az összes keletkezett kár negyven pengőn aluli értéket tett ki. A fizetőeszközt 1927. január 1-jén vezették be, akkor egy pengő 12 500 koronának felelt meg. Ami még úgy-ahogy egybevág az előbb említett zsebóra, vászonnadrág vagy épp ing árával, de a pár doboz cigarettától, mely ötmillió koronát ért, már sehol sincs.

Netán mégsem ért ennyit az a néhány doboz? Esetleg az izraelita Schwartz Móron statuált volna példát a Sátoraljaújhelyi Királyi Törvényszék? Ezt sem zárhatjuk ki. Az viszont bizton megállapítható: ha Schwartz Mórnak a húszas években nem a tokaji zsidó fiatalok sorsa jut, hát néhány doboz cigarettát senki nem sajnált volna tőle. Mint ahogy a neves írónak még a napi nyolcvan-százat is elnézték. Sőt, egyenesen méltatták is szerénységéért.

Nyitókép: Igazoltatás a budapesti Kossuth Lajos téren, 1948-ban (Fotó: Szöllősy Kálmán / Fortepan / az IMG2GO-val színezve)