Kezdjük is etimológiai kalandozásunkat magával a dohánnyal. Bár lapunk neve Tobacco, a magyar nyelvben mégsem ez a szó honosodott meg általánosságban a dohánnyal kapcsolatban (ám mégis jelen van, erről kicsit később), hanem egy oszmán-török jövevényszót alkalmazunk erre a növényre. Az oszmán-török ’duhan’ jelentése füst vagy dohány, s az újperzsa és arab ’duχ(χ)ān’ szóból ered, amely füstgomolyagot, illetve dohányfüstöt jelent. Az ÚESz megjegyzi továbbá, hogy a dohány megfelelői a balkáni nyelvekben egyaránt megtalálhatók – nyilvánvalóan a török hódoltság következtében. A dohány ugyanakkor jelent pénzt is, az argóban keletkezett metafora a dohánylevélköteg és a bankjegyköteg hasonlósága alapján alakulhatott ki.

A cigaretta a magyarba német jövevényszóként (’Zigarette’) érkezett, s már az 1850-es évek magyar sajtójában van nyoma. Már ennél hamarabb megjelent a szivar (az ÚESz szerkesztői 1837-es említést is találtak), amely ugyanakkor tudatos szóalkotás eredménye, a szív származékaként jött létre. Érdekességként megemlítik, hogy a szivar a ’szipa’ és a ’szivola’ megnevezéseket a német ’Zigarre’ szóval való hangalaki hasonlóság miatt képes volt kiszorítani, ám a szivarka ugyanerre nem volt képes a cigarettával szemben. Más kérdés, hogy a szivarka is meghonosodott végül a nyelvben mint egy önálló termék.

Nem meglepő módon a dohánnyal egy időben jelent meg a pipa a magyar nyelvben. Ám az már érdekesebb, hogy a dohány fogyasztására szolgáló eszköz elnevezésére nem a törökből (pl. csibuk, ami hosszú szárú pipát jelentett az oszmán-törökben), hanem az olaszból átvett szó honosodott meg (a pipa az olaszban csövet és hordócskát jelent).

Mint említettük fentebb, a tobacco is bekerült a magyar nyelvbe, csak éppen – a szivarkához hasonlóan – egy adott terméktípus neveként honosodott meg. Ez a tubák, amely szárított és porrá őrölt dohányt jelent, amelyet felszippantanak. Az ÚESz szerint az eredeti szó, a ’tabaco’ az araukán indiánok szava volt, s egyfajta pipát és szivart jelentett, innen spanyol közvetítéssel jutott el Európába. A magyarba – a pipához hasonlóan – eredetileg az olaszból érkezett e vándorszó, de a tubák alak a németből került át.

Érdemes még szót ejteni a nikotinról. Ez az ÚESz szerint egy olyan nemzetközi szó, amelyet a dohánycserjét Európába hozó Jean Nicot nevéből képeztek a kémiai szaknyelvben gyakori „-ine” képző felhasználásával. A magyarba egyébként főként a németből érkezett, s már az 1830-as években emlegették a magyar sajtóban.

Nyargaljunk át a trafikokban forgalmazható nem dohánytermékekre, kezdjünk az italokkal. Apropó ital: az iszik szó az ÚESz szerint finnugor örökség, s az ital ’itol’ formában már egy 1237-es oklevélben is felbukkant. Az alkohol jóval később, a 18. században jelent meg magyar nyelvemlékekben. A középkori latinból eredő kifejezés német közvetítéssel juthatott el a nyelvünkbe. S még érdemes megemlíteni e tárgykörben a szeszt, amely a 16. században ’zeze’ alakban bukkant fel először a magyarban. Eredete bizonytalan, talán ótörök eredetű, egyes török nyelvekben hasonló alakú szavak jelentenek gőzt és párát.

A 14. század végéről van olyan nyelvemlékünk, amelyben a ’Seres’ szó szerepel. A sörről az ÚESz azt írja, hogy olyan vándorszó, amely különféle keleti nyelvekben fordul elő bizonyos alakokban, s általában alkoholos italt jelent. A magyarba a honfoglalás előtt kerülhetett be valahol Kelet-Európában, ám azt nem tudni pontosan, melyik nyelvből.

A szőlőműveléssel is ebben az időszakban ismerkedtek meg a magyarok, ám a bor – kereskedelmi cikként – már hamarabb eljuthatott hozzájuk. Mindenesetre a borról az Új Etimológiai Szótár azt írja, hogy egy ótörök (pl. ujgur) jövevényszó, amely talán a perzsa ’bor’ szóra vezethető vissza, ennek jelentése: mélyvörös.

A pálinka a 16. században ’balinka’ alakban jelent meg a magyar nyelvben, majd a később több verzióban is felbukkant. Szlovák jövevényszóval van dolgunk, a szlovákban (és a cseh nyelvben) a ’pálenka’ égetett szeszt, pálinkát jelent. Érdekesség, hogy az égetett szeszre a magyar nyelv a pálinka középkor utáni meghonosodását megelőzően az ’égett bor’ kifejezést használta.

Folytassuk etimológiai kalandozásunkat a kávéval. A 17. században, a török hódoltság idején jelent meg Európában és így Magyarországon is, ennek megfelelően oszmán-török jövevényszóval van dolgunk. Az oszmán-török ’kahve’ az újperzsa ’qahwe’ és az arab ’qahwa’ szavakból eredhet, s a szó a délnyugat-etiópiai Kaffa vidék nevére vezethető vissza. Németországban e szóból képezték a koffein vegyület nevét is.

A tea szintén a 17. században jelent meg a magyar nyelvben. Egy olyan vándorszóval van dolgunk, amely eredetileg a kínaiból ered. Az indoeurópai nyelvekbe a hollandok révén került be, akik a maláj ’téh’ kifejezést vették át.

Térjünk át a rágógumira. A rág szavunk bizonytalan eredetű, talán még örökség az uráli korból, de ez nem bizonyítható elégséges mértékben az ÚESz szerkesztői szerint. A gumi eredete már valamivel tisztább: a magyarban a 16. században felbukkanó szó latin eredetű (’cummi’ = fanedv), hozzánk német közvetítéssel (’Gummi’) érkezhetett.

A cukorka természetesen a cukor kicsinyítő képzős formája, de vajon honnan ered a cukor? A bajor–osztrák németből (’Zucker’), ahova pedig feltehetően az olaszból (’zucchero’) érkezett. A szó forrása pedig feltehetően az óind ’śarkarā, sakkara’, amely szemcsés cukrot jelent – a közvetítőnyelv pedig az arab lehetett (’sukkar’).

A Nemzeti Dohányboltokban forgalmazható termékek közül még kettő eredetére szeretnék kitérni. Az egyik az újság. Az újból képzett szó eredetileg újdonságot, új dolgot jelentett, s már a 13. században megjelent ’Wysag’ alakban, majd a 18. században hírlap, napilap jelentésben is. Az új egyébként finnugor örökség lehet, a szó eleji magánhangzónyúlás pedig már az ősmagyarban végbemehetett az ÚESz szerkesztői szerint.

A másik ilyen termék a papír zsebkendő. A papír a 16. században bukkant fel a magyarban, felnémet jövevényszóval van dolgunk, ahova pedig a latin ’papyrus’ nyomán kerülhetett be. A zseb szintén a 16. században jelent meg a nyelvünkben, s egy oszmán-török jövevényszó (a ’cep’ a ruha zsákszerű, öblös részét jelentette a mellrészen), de az arabból eredhet (’ǰaib’ = kebel). A kendő szintén a 16. században bukkant fel magyar nyelvemlékekben, a szó maga pedig szóképzés eredménye, a korábban töröl és dörzsöl jelentéssel is bíró ken/kend szóból főnevesült a folyamatos melléknévi igenév „-ő” képzőjével.

Végezetül zárjuk etimológiai kalandozásunkat a trafikkal. Aki már járt Ausztriában, találkozhatott a Tabak Trafik feliratokkal – nos a magyar nyelvbe is az osztrák németből érkezett a trafik kifejezés, amely azonban a franciában (trafic) és az olaszban (traffico) is fellelhető, s boltot jelent. A környező országok nyelveiben egyaránt megtaláljuk.

Összességében láthatjuk, hogy a trafikban a mindennapokban használt fogalmaink jelentős hányada valamilyen másik nyelvből átvett szóból ered.

Nyitóképünk illusztráció (Forrás: Ideogram.ai)