Hát tavaszsürgető szokást mennyit ismerünk? Ott van mindjárt Bari Károly gyűjtéséből egy, amely szerint februárban már sütött a nap, az öreg cigányok viszont még mindig fáztak. Kimentek hát négyen-öten a sátraik elé, szívták cseréppipáikat. Majd miután végeztek, a pipákat sarkuk alá tették, toppantottak és azt mondták: „Eltörjük a pipácskát, csináljuk a tavaszkát”. Így a leghidegebb télre fordulva nagyon is értjük a dolgot, és ha csak ennyin múlna, hát mennénk mi is tenni a zimankó ellen.

De honnan az ötlet? A szokásról a Lungo Drom 2001. február 2-ai számában olvashatunk – meglepő módon a gyerekeknek szóló oldalon. Már fiatalon is a pipácska örömeire neveltek volna? A kisebbségi érdekvédelmi szövetség lapjában nem egy cikk szólt arról is, a cigányság körében hogyan igyekeznek tenni a dohányzás ellen, szóval ezt azért nem állíthatjuk. Viszont izgalmas végigpörgetni a roma lapokat, miként is jelent meg azokban a füstölgés, miben tért el ez az általunk megszokottaktól. Az Arcanumnak köszönhetően ezt most meg is tehetjük, minthogy egy sor cigány sajtótermék került fel az oldalra.

A Lungo Drom lapszámait olvasgatva rögtön feltűnik, ahogy a pipázás jellemzően a szegénység képeivel kapcsolódik össze. Pipáért itt egy nagy sóhajtás mellett szokás nyúlni, reménykedve abban, hogy újabb balszerencse már nem éri az embert. Mégsem mindig ennyire szerencsés a helyzet. Mint A három kívánság című népmesében:

„Közben a szegény ember elővette a pipáját, volt még egy kicsi dohánya, megtömte. Benyúl a tűzbe, hogy parazsat tegyen a pipájára, de olyan ügyetlenül talált benyúlni, hogy a lábast a kolbásszal feldöntötte.”

Rab Imre balladájában, az Istenes Andrásban a „telep talán legráncosabb arcú” vénasszonya megállás nélkül a pipáját „szortyogtatja”. A kifejezést olvasva nem épp a bőséggel megtöltött, felhőtlen mulatozáshoz kellékül szolgáló eszköz jut eszünkbe. (Ugyanakkor a szóhasználat utalhat arra is, hogy az elfogyasztott dohány nedves volt, vagy sok kátrányt termelt – a szerk.) Szécsi Magda meséjében, A cigányok királyában aztán ezt találjuk:

„Még a férfiak szája is tátva maradt a meglepetéstől, a pipa is kiesett vacogó fogaik közül.” Szécsi a jelek szerint szerette ezt a képet, mert ugyanebben a mesében nem sokkal később majdhogynem megismétli: „jelentette ki megsápadva az öregasszony, és félve arrább osont, még a pipa is kiesett reszkető kezéből”.

És hogy mennyire az élet szerves részévé vált a reggeltől estig fogyasztott dohány, arról Wuscher Anna és Sáfár Sándor közös, halállal kapcsolatos hiedelmekről szóló gyűjtése tájékoztat: „Régen nem fektették, hanem sarokba állították a halottat, valamilyen deszkaféléhez erősítve. Ha megérkezik a koporsó, abba teszik a holttestet. Szájába italt öntenek, itatják a halottat. Ujjai közé papírpénzt, zsebébe aprópénzt tesznek. Mellé ételt, italt, cigarettát, pipát, gyertyát, gyufát, a halott minden tulajdonát: bibliát, vetőkártyát, gyerekágyat.” Amiből látszik tehát, hogy sok tulajdona nem volt a cigány embernek, viszont dohányához legalább ragaszkodott.

Kakuk Mátyás 1998-as cikkében, a Gyökerek és gallyacskákban szintén a neves cigány költőre, Bari Károlyra és az ő verseire hivatkozik. Azt felfedezve, milyen fontos szerepet játszik a roma képzeletvilágban a madár, különösen a „varnyú”, kánya. Bari pedig így jelenítette meg egy versében a cigányok sorsát:

„kopasz varjak gubbasztanak a kéményen, károgásuktól megfagynak pipádban a csillagok”.

Barinak egyébként más verseiben is felbukkan a téma, vegyük csak A némaság könyvét. A dohányzáshoz itt is a szegénység képeit, a romlást és a bujdosást társítja:

„torkom bunkeréből cigarettafüst-pokrócba / burkolódzott szavak lopakodnak elő, a fogak / gyöngy-oszlopaira kifeszített nyál csillogó / drótakadályán átmásznak”.

A cigaretta itt a menedéket jelenti, amelyben még egy utolsó kísérletként el lehet rejtőzni, füsttengerbe vonva magunkat, hátha végre békét hagy az elvárásaival szüntelenül szembesítő világ.

Érdekes az is, a roma történetekben milyen gyakran kerül a dohány mellé például a hagyományos cigány lapos kenyér, a bodag (vakaró) is. Mint Farkas Kálmán Batyu töltött káposztával című írásában, a Lungo Drom egy 1996-os számában is olvashatjuk:

„Hogy mi lett a sorsa a töltött káposztának, a bodagnak, no meg a demizson vörösbornak? Elfelejtettem megkérdezni. Már ezt sem tehetem. Nem, mert azóta már Julcsa néném, a bölcs, írástudó indiánképű asszony is az árnyékvilágba költözött. Ott szívja a pipáját, süti a bodagot és mesél a cigányoknak.”

A cigányok dohányzási szokásairól részletesebben is írt Rostás-Farkas György és Karsai Ervin A cigányok hiedelemvilága című, 1992-es kötetben. Itt a következők derültek ki:

„A cigányok zöme dohányzik, iszik, a nők is a férfiak is. A gyerekek is hamar rászoknak a dohányra. Régebben a pipa (lyuvava) volt a divatosabb, ma inkább a cigaretta. A dohány kedvelése igen nagymérvű, még az ételről is lemondanak érte. Jellemző, hogy a cigány nyelvben is megtalálható ez. A pesz = pes? iszol szó azt is jelenti, szívsz? A pel (iszik, szív) ige, mint segédige is szerepelt, pl. csucsi pel, chuchi pel (szopik, csecset szív). A régi kifejezés mellett új kifejezése jött létre: phabares?, mely a dohányzásra utal. A dohánynak is több neve ismeretes: tutumo, duhano, pijali, patraji. A cigaretta neve: buvalyi, pujali, cigaretta. Voltak, akik bagóztak is, rágták a dohányt (ketrano). Sok gyerek már 4-5 éves korban rászokik a cigarettára, hiszen látja a felnőttektől. Ez később légzőszervi bántalmakban jelentkezik. A 10-13 éves gyermekek és nők erősen dohányoznak, a nők terhességük alatt is, s ez veszélyes a csecsemőre.”

Ha már a fogalmi sokszínűségnél tartunk, Rostás-Farkas György egy másik, az ősi cigány mesterségekről szóló könyvéből derül ki, hogy a „pipa” szót használták más jelentésben is. Eszerint a patkolást nem tűrő lovakat úgy igyekeztek kényszeríteni, hogy fogtak egy kemény farudat, egyik végén lyukkal. Utóbbiba egy kis kötélhurkot vetettek, majd a ló orrlyukai alatt egy kis pamacsot áthúztak rajta, és a nyél csavarásával megszorították. A ló így elzsibbadt, és már nem állt ellen a patkolásnak. Az említett farudat nevezték pipának, más néven ajakszorítónak.

A KOMA Alapítvány későbbi, 2004-es pedagógiai beszámolójából arról is képet kaphattunk, hogyan alakult a későbbiekben, már napjainkhoz közeledve a romák körében a dohányzás. Dr. Bender Zsuzsanna tanulmánya szól a cigányokra jellemző tipikus egészségügyi problémákról, szenvedély- és pszichoszomatikus betegségekről. A szakember megállapítja, a jelek szerint Rostás-Farkaséktól átvéve egyes megállapításokat:

„Életmódjukon belül külön ki kell emelni a dohányzást. Köztudott, hogy a roma lakosság sokkal nagyobb arányban dohányzik: valamikor a pipa, jelenleg már a cigaretta szívása az általános. Kiemelendő a nők dohányzása, melyet a terhesség ideje alatt sem hagynak abba, ezzel hozzájárulnak a kissúlyú csecsemők és a koraszülések magas számához. A gyermekkori dohányzás 5 éves korban is elkezdődhet, de ritka az a 10 év feletti gyermek, aki nem dohányzik. Ezzel várható élettartamukat jelentősen csökkentik, nem beszélve a súlyos, idült tüdőbetegségről, amely fiatal felnőtt korban akár keresőképtelenséget is okoz.”

Tehát azt láthatjuk, hogy sok változás ezen a téren az évtizedek elteltével sem volt tapasztalható, de csak remélni tudjuk, hogy azóta pozitív fejlemények is történtek e tárgykörben.