A Czegléd című helyi lap szerzője külön írást is szentelt az 1910. augusztus 21-ei számban a nők és a dohányzás kapcsolatának. Akkor még más idők jártak, mint ma: a cikkíró nem ismert olyan nőt – „kivéve az emancipáltak gárdájából valót” –, aki ne ellenezte volna elvből a dohányzást.

De miért tettek így? Hübner Emil lapjának aláírás nélküli cikke szerint talán féltékenységből, mert így a férfiak más eszményt is dédelgettek a női nemen túl. A szerző szerint viszont a cigaretta összes káros hatásását a nők találták ki, hogy ezzel is besározzák a nemes szokást.

„Az asszonyok ezt a velük született féltékenységet a dohány ellenében úgy leplezik, hogy ráfognak minden csúfságot a szegény gondűző pipára. Hogy befeketíti a föggönyöket, az még hagyján, mondják a szép közvádlónők, de megtámadja az egészséget, idegessé teszi a férfiakat, rossz emésztést okoz, meg álmatlanságot, hogy a férfiak rossz kedvvel ülnek ebédhez, meg vacsorához, minden ételt kifogásolnak és csak úgy válogatnak a jó falatok közt, ennek csupán csak a szivar, meg a pipa az oka”

– derült ki a Czegléd írásából.

A cikkíró szerint ha ezt valóban mind bizonyítani lehetne, hát meg is érdemelné a gaz dohányos, hogy a sok pipaszárból máglyát gyújtsanak. De hát nem így van – állapította meg –, máskülönben a dohánygyárak munkásaira veszedelmes hatással lenne a nikotintartalmú kigőzölgés! Márpedig olyannyira nincs, hogy szerinte a gyári melósokat még el is kerülik a különféle betegségek:

„a statisztika mutatja, hogy azok a munkások nem szívbajosak, étvágyuk nincs megrontva, sem idegesek, sőt még bizonyos járványok is kerülik ki őket, mert a mikrobák és a bacilusok nem szeretik a dohányszagot. Tény, hogy a dohányos ember kevesebb táplálékkal is beéri, s tovább bírja a koplalást, mint a nem dohányos, de a nikotin eme erejéből ezért mégsem illik fegyvert kovácsolni ellene.”

A szerző ezt követően a katonaság soraiból hozta példáit, szerinte ugyanis a dohányzás jótékony stimuláló hatása a bakák körében figyelhető meg leginkább. Még egy öreg huszárezredest is ismert, aki támadás előtt végigtekintett a fiúkon, majd azt, akinek a pipája nem jól szelelt, inkább a második glédába is állította. Hiába no, nem bízott benne. Akadt egy ennél is viccesebb története az 1866-os háborús időkből, amikor egy porosz dragonyostiszt már készült lenyakazni az ezredest, de az rákiáltott: hát nem látja, hogy a pipájával bajlódik?! Az pedig rögvest elmosolyodott az ügyetlenkedésen, majd ruhájába nyúlt, és kivett onnan egy havannát. Kell-e ennél jobb példa a füstölgés életmentő hatására?

A nők akkor a legbájosabbak, amikor dohány van a kezükben?

Holló Lajos lapja, a Magyarország hasonlókra jutott bő egy évtizeddel korábban, 1899. szeptember 14-én. A cikkíró szintén megállapította, hogy a dohányzás legnagyobb ellenségeit a nők között érdemes keresnünk. De szerinte sem azért, „mintha a dohányzás az élet megrövidítője volna, mint ezt Frommel Emil berlini udvari hitszónok tiszteletreméltó édesanyja állította, hanem inkább függönyeiket, fehérneműiket, ruháikat és apró csecsebecséiket féltik, amelyeket a férfivilág a dohányfüst által megszentségtelenít”.

A Magyarország szerzője úgy találta, Közép-Európában jellemző igazán, hogy a szebbik nem képviselői elítélik a dohányzást. Bezzeg Spanyolországban és Amerika spanyol tartományaiban! A nők ott vígan pöfékelnek korzón és táncparketten. Nálunk viszont még az is vita tárgyát jelentette megállapítása szerint, hogy a nőknek egyáltalán a négy fal között szabad-e dohányozniuk.

Rögtön számos példát is hozott jeles tudósok megállapításaira. Balde Jakab (Jakob Balde) jezsuita atya a XVII. század közepén például kifejezetten kikelt a füstölgő asszonyok ellen. Más ezzel szemben úgy találta, a nők akkor a legbájosabbak, amikor dohány van a kezükben. És valóban, állapította meg a cikkíró: „nem is lehet azt állítani, hogy a dohányzás nem nőies. Mert ugyanazzal a joggal mondhatnék, hogy a csokoládé vagy kávé élvezete nem férfias.” Rögvest megriadhattak ezt olvasva a férfi olvasók: kérjék ki maguknak, hogy elvitathatják tőlük ezek szeretetét? Vagy szégyelljék inkább, ha valóban előszeretettel fogyasztanak kávét és csokoládét?

Ha a Magyarország szerzőjét kérdezték, nem kellett aggódniuk: dohányzásra is bárki ragadtathatja magát, aki csak kedvét leli abban. Vegyenek is bátran példát Amerika, Oroszország, Anglia vagy Franciaország asszonyairól, akik között már meghonosodott a szokás. Franciaországban egyébként állítólag a vasúti miniszternek is kellett a kérdéssel foglalkoznia, miután egy vonatra szálló orosz grófné cigarettára gyújtott. Az illető azzal védekezett: nem volt kiragasztva ezt tiltó határozat.

A tudomány a nők dohányzási szokásait is vizsgálta

Néhány évtized elteltével aztán már elmaradoztak a hasonló írások, a tudomány az asszonyok esetében is kezdte felfedezni az egészségkárosító hatásokat. A Természet és Társadalom 1976. májusi számában például arról olvashattunk: a hirtelen elhunyt nők esetében a boncolási eredmények összefüggést mutattak az erős dohányzás és a halálos szívbetegségek között. A kutatásokat New York államban, a westchesteri kórházban végezték el fiatal nők körében. Azt találták, hogy a napi egy dobozzal szívó szívbeteg nők átlagosan 48 évesen haltak meg. A kórház szakorvosai azt jósolták, eljöhet az idő, amikor a nők is hasonló arányban vesztik életüket hirtelen szívbetegségek miatt, mint a férfiak. Az ötvenes években még húsz az egyhez arány volt jellemző, de 1967 és 1972 között már négy az egyhez, az Egyesült Államokban pedig ekkorra már a nők egyharmada dohányzott.

A temesvári kommunista lap, a Szabad Szó is aggodalmát fejezte ki 1976. április 24-ei cikkében. Dr. Matekovits György írt a témában, az előző század végére datálva, hogy Európában már a nők is pöfékelnek. Viszont Mikes Kelementől tudhatjuk szerinte, hogy Törökországban 1710-ben már mindkét nem hódolt a szokásnak. Matekovits leszögezte, a dohányzás káros hatásairól már mindenki tudhat, a nők viszont szerinte veszélyeztetettebbek

 „szűkebb vérereik, érzékeny hormonális egyensúlyuk és ivarmirigyeik sokkal erősebben reagálnak a méregre, mint a férfiaké.”

Witz professzor erlangeni felméréseire hivatkozva arra jutott, hogy különösen a várandós és szoptató anyák vannak veszélyben, mert a véráramba bejutó nikotin bekerül az anyatejbe, és a magzatot is károsítja. A dohányzás ráadásul visszaveti az anyatej C-vitamin-tartalmát, angliai megállapítások szerint pedig a dohányos nők gyerekei kisebbek, mint a nemdohányzóké.

Hirschler magyar nőgyógyász ráadásul úgy tartotta, terhes nők esetében a kilenc hónap alatt még egy-két cigaretta is megengedhetetlen.

„A leendő anyáknál – tartja Hirschler – a dohányzás megszüntetése elsősorban a lelkiismeret parancsa, mert saját egészségével mindenki tetszése szerint él, vagy visszaél, de az íratlan törvények megkövetelik, hogy a születendő gyermeket védjük minden káros behatástól”

– állapította meg dr. Matekovits György, aki szerint a rossz vérellátás ráadásul idő előtt elhervasztja az arcbőrt. Az pedig már a hetvenes években is elmondható volt: nincs még egy betegség, amely annyira aggasztaná az embereket, mint a rák. Matekovits a cikkét Fritz Lickint elképesztően egyszerűnek nevezett logikájára hivatkozva zárta: „A legmegbízhatóbb szűrő a dohány rákokozó kátránytermékei számára: a tüdő!”

Nyitókép: Dohányzó nő egy padon, 1907-ben (Fotó: Magyar Bálint / Fortepan)